Nem tartjuk valószínűnek, hogy Storcz Botond a kajak-kenusok kapitánya, sírva kéri a receptet, az olimpiai felkészüléshez, látva kissé megnyúzott arcunkat  a Kenumaraton reggelén. Azért ne felejtsük el, hogy előző este még mi egy komoly versenyen álltunk helyt, részletek lejjebb. Szóval számtalan hajó, megannyi ember készülődött izgatottan. A vízen kevésbé jártas embernek a táv és a feladat elmondva is ijesztő. Hiszen itt nem elég, hogy 20 kilométert kell evezni, emellett több, mint egy kilométeren keresztül kell ezeket a nem túl kicsi hajókat cipelni.

Kihasználva, hogy még viszonylag kevés versenyző érkezett, gyorsan körbeszaladtunk a Kajaktelepen:

Néhány perc múlva megtelt a telep, mindenki lázasan készülődött. Denisz pedig komoly szakmai beszélgetésbe kezdett az evezésről és a simogatásról. Egy új barátság szövődött a békési városkában.

Azután felgyorsultak az események. A versenyzők erőteljesen a víz felé kezdtek orientálódni. A lelkes hozzátartozók, pedig még a sapkát is leverték volna a fejünkről, ha útban vagyunk, ahogy azt a példa is mutatja. Majd a 13. másodperctől koncentrálj, a nagyobb termetű fotósra és a piros baseball sapkás fiú közötti, könyökkel történő interakciót.

Aztán mindenki elkezdte vízre tenni hajóját. Hiába volt sokszor szűk a hely, vagy vékony a stég, egy hangos szót sem hallottunk. Összeszokott szimpatikus, emberek, a víz „örültjei” serénykedtek körülöttünk. És hipp-hopp, máris 211 induló volt a vízen. A látvány önmagáért beszél. Ha jó alaposan nézed a videót, észreveszel egy kék hajót, aminek két oldalára egy-egy kerékpár kereket hegesztettek. Hogy miért? Hamarosan kiderül, a jelszó addig is legyen annyi: „Hé, emberek, mire jó egy lakatos?”